Az én nevem Zsófi, és 4 évesen kerültem ide, a Heim Pál Kórházba. Két éve derült ki, hogy leukémiás vagyok. Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik mostanra már sokat javultak. Szinte mindent tudok a kórház onkológiájáról, melynek az életemet köszönhetem. Itt olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A doktor nénim már úgy köszön nekem, hogy „Szia Barátnőm!”. Nagyon jó érzés!
Az egész úgy kezdődött, hogy fáradttá, kimerültté és kedvetlenné váltam. Aztán még rosszabbul lettem. Akkor elvittek orvoshoz, aki ragaszkodott hozzá, hogy vérvizsgálatot végezzenek. „KÉSZÜLJENEK FEL A LEUKÉMIÁRA!” — mondta a doktor bácsi a szüleimnek. Anya azt mondja, hogy akkor hirtelen teljesen elöntötte a sötétség, a rémület és a fájdalom. Az állapotom annyira előrehaladott volt, hogy a gyermekonkológiára kellett szállítani azonnali ellátásra. Akkor fel sem fogtam az egészet, csak arra emlékszem, hogy Anyu nagyon sírt.
Először kemoterápiás kezelést kaptam. Kihullott a hajam, állandóan hányingerem volt és nagyon gyenge lettem. Ezek után egy kevés haladék következett, majd újra a sugárkezelés. Aztán még rosszabbul lettem, de mostanra már sokkal jobban vagyok. Az orvosok azt mondják Apuéknak, hogy szükségem lenne még bizonyos kezelésekre, de mivel az immunrendszerem már nagyon legyengült, ezért ehhez egy jelenleg hiányzó, steril kamrába kellene kerülnöm.
A legnagyobb karácsonyi ajándék lenne ez nekem és a többieknek, akik még rosszabbul vannak. Meggyógyulnánk, és mindenki másképp viselkedne majd velünk. Mint egy hőssel!
