HAGYJON ÖRÖKSÉGET!

 

Mindannyiunkat foglalkoztat az elmúlás gondolata. Nehéz elfogadnunk, hogy eljön a pillanat, amikor majd nélkülünk halad tovább a világ. Ezért jelent sokunk számára megnyugvást a végrendelkezés, mellyel biztonságban tudhatjuk a számunkra fontos emberek vagy akár eszmék jövőjét.

Örökhagyóként - családtagjai mellett - lehetősége van alapítványunk megjelölésére is, így támogatva a magyarországi leukémiás gyermekek gyógyulását. Felajánlásával biztos lehet benne, hogy az Ön életének kemény munkája minden kétséget kizáróan jó kezekbe kerül, és változást hoz a jövő nemzedéke számára.

Köszönjük, ha támogatja küldetésünk megvalósulását,
és örökösként említi meg végrendeletében a Gyermekleukémia Alapítványt!

Amennyiben ekként dönt, az Alapítvány az összes,
az örökhagyással felmerülő költségeket átvállalja.

Amikor a Gyermekleukémia Alapítvány javára történő végrendelkezésről gondolkodik, az alábbi szempontokat érdemes megfontolnia:

  • A végrendeletben biztosított adomány a támogatásnak az a formája, amely nem igényel külön anyagi ráfordítást, azonban a lehető leghatékonyabb felhasználást teszi lehetővé a beteg gyermekek gyógyítása érdekében.
  • Ha a végrendeletén keresztül adományoz, adománya lehetővé teszi olyan támogatások megvalósítását, amelyre egyébként nem vagy csak nagy nehézségek árán lehetne összegyűjteni a megfelelő forrást.
  • A Gyermekleukémia Alapítvány jelentős eredményeket ért el a leukémiás gyermeket nevelő családok támogatásában, valamint olyan kórházak segítésében, ahol leukémiás gyermekek gyógyítását folytatják. Az Ön hagyatéka a jövőben is jelentősen elősegítheti ezt a munkát, és nagyban megnövelheti annak hatékonyságát.

Amennyiben alapítványunk számára rendelkezést kíván tenni, javasoljuk, hogy keressen fel egy közjegyzőt, aki teljes körű, részletes és szakszerű tájékoztatást ad a lehetőségekről.

 

Hogyan hagyja vagyona egy részét a Gyermekleukémia Alapítványra?

Amennyiben úgy dönt, hogy végrendeletében, mint örökös megemlíti a Gyermekleukémia Alapítványt, kérjük, olvassa el útmutatóinkat, és ha további kérdései vannak, lépjen kapcsolatba velünk az alábbi elérhetőségeken, ahol készséggel állunk rendelkezésére.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!
További információért küldjön e-mailt az info@leukemias.hu címre,
hívja a +36 1 356 2136 telefonszámot.
Postán is írhat nekünk, a következő címre: 1026 Budapest, Pasaréti út 122-124/A. Fszt. 4.

Ha már eldöntötte, hogy szervezetünk javára végrendelkezik, sokat segít nekünk, ha minket is értesít erről.

    Név*

    Email cím *

    Telefonszám

    Üzenet

     
    TÁMOGATÁS