Ön is tehet a leukémiás gyermekek felépüléséért!
Egy daganatos, leukémiás kisgyermek gyógyítása nem csak a beteg gyermeket, az egész családot mélyen megviseli. A hosszadalmas, hónapokon, éveken át tartó kezelés során a leukémiás gyerek és egészséges testvérei is óriási lelki nehézségesen, megterhelő érzelmi hullámvasúton mennek keresztül.
Alapítványunk igyekszik számukra megkönnyíteni ezt a nehéz időszakot, ezért életre szóló, gyógyító élményekkel próbálunk erőt adni nekik. Minden évben 1 hetes nyári táborokat szervezünk leukémiás, daganatos és egyéb vérképzőszervi megbetegséggel, illetve más krónikus betegséggel élő gyermekek és testvéreik számára.
A nyári táborok örök élményt jelentenek mindannyiuknak. Ezen közösségi együttlétek alkalmával a gyerekek hasznos tapasztalatokat szereznek, melyek nagy hatással vannak a személyiségfejlődésükre. Az ilyen gyerekek családja általában nap mint nap komoly pénzügyi nehézségekkel néz szembe, ezért a program minden résztvevő számára térítésmentes.
Ahhoz, hogy ezt évről évre véghez tudjuk vinni, jelentős anyagi forrásokra van szükségünk, hiszen a táborokban 1 hét alatt 50 gyermeknek biztosítunk szállást, napi ötszöri étkezést, számos programot és orvosi szolgálatot. Ezt csakis adományokból tudjuk fedezni.
A legcsekélyebb felajánlás is rengeteget jelent, hiszen a legkisebb összeg is hozzájárul ahhoz, hogy újra mosolyt csaljunk a beteg gyermekek és testvéreik arcára. Kérjük, amennyiben módjában áll, támogassa küldetésünket!
Magyarországon jelenleg körülbelül 2000 gyermek harcol rákos megbetegedés ellen, és naponta átlagosan további 1 gyermeket diagnosztizálnak valamilyen rákkal. Sokan nem tudják, de ma a világon több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben, pedig manapság már igen jó, közel 80%-os a túlélési arány.
Azonban a magas felépülési arány ellenére a betegség időszaka alatt az egész család hatalmas lelki terhet cipel magával. Ennek enyhítésére hoztuk létre táboroztatási programunkat, ahol a beteg gyermekek és testvéreik végre önfeledten szórakozhatnak, miközben minőségi időt töltenek együtt.
Kiknek szervezzük a táborokat?
Minden leukémiában, daganatos és egyéb vérképzőszervi betegségben, illetve más krónikus betegségben szenvedő, 7-17 éves gyermek részt vehet a táborokban. A beteg gyermeket 1 (esetleg 2) testvére kísérheti el a táborba, akik számára a teljes program ugyanúgy térítésmentes.
A táborban egy hét alatt 50 gyermeket táboroztatunk, akik számára az adományokból biztosítjuk a szállást, a napi ötszöri étkezést, a változatos programokat, a strandbelépőket, a naptejet. A családnak így mindössze az útiköltséget kell fedeznie.
Biztosítjuk, hogy a gyermekek éjjel-nappal felnőtt felügyelet alatt legyenek. 24 órás orvosi felügyelettel, sok éves tapasztalattal rendelkező, szakképzett segítőkkel, orvosokkal, nővérekkel, szociális munkásokkal és pszichológusokkal gondoskodunk a gyermekek vidám nyaralásáról, egészségügyi biztonságáról.
Mennyit számít az Ön támogatása?
A nyári táborok örök élményt jelentenek minden gyermek számára. Egy ilyen közösségi együttlét alkalmával a gyerekek hasznos tapasztalatokat szereznek, melyek nagy hatással vannak a személyiségfejlődésükre. A táborban kötött új ismeretségek és barátságok révén fejlődik a kommunikációs és kezdeményező képességük is.
Tudta, hogy a szülőktől külön töltött napok jó hatással vannak a gyermekek önállóságára?
A közös versenyek, feladatok összekovácsolják a kis csapatot, megtanítják a gyerekeket összefogni, együtt küzdeni és együtt örülni, ezzel pedig javul az önbizalmuk és az önértékelésük is
A nyári táborok egyik legnagyobb előnye, hogy a gyerekek nem otthon, a négy fal között töltik a vakáció napjait, hanem a szabad levegőn, közösségi környezetben. A kalandokban gazdag, változatos programok tartalmas pihenést biztosítsanak számukra. Az új barátok és ismerősök között töltött, valódi élményeket adó táborok a biztonság és a stabilitás érzését adják a kicsiknek.
Mennyi mindenre elég...
- 1.000 Ft támogatás?
Ez egy leukémiás gyermek 1 napi ebédjét fedezi. - 2.000 Ft támogatás
Ez az összeg elegendő egy táborozó gyermek 1 napi szállására.
- 5.000 Ft támogatás?
Ez az összeg fedezi 2 gyermek 1 heti strandbelépőjét.
- 10.000 Ft támogatás
Ebből 1 hétre elegendő speciális naptejet tudunk vásárolni 15 gyermeknek.
- 20.000 Ft támogatás?
Ebből ki tudjuk fizetni 1 gyermek egész heti programját a táborban.
Hogyan tudja támogatni ügyünket?
Kérjük, amennyiben lehetősége van rá, felajánlásával támogassa küldetésünket! Nem számít, mekkora összeget tud rászánni, hiszen az érintett családoknak még a legkisebb adomány is rengeteget jelent!
Online adományozáshoz töltse ki a lenti űrlapot, majd válassza ki a kívánt fizetési módot. Ez Önnek mindössze 2 percébe telik, de felajánlásával rákos betegséggel harcoló gyermekek és családjuk életét gyökeresen változtathatja meg..
Az online adományozás egyszerű és teljesen biztonságos; mindössze néhány adat megadására van hozzá szükség.