TÁBOROZÁS 2020-ban elmarad!

Kedves Szülők!

Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy idén a tábor elmarad, tekintettel a kialakult járványveszélyre. Alapítványunk úgy döntött, hogy a táborra fordítandó összeget felajánlja a Heim Pál Kórház számára, a kórház által kért antibakteriális légtisztító készülékek vásárlásához, hogy ezzel segítse a kórház biztonságos működését és a fertőzésveszély csökkentését.

A jövő évi tábor természetesen megrendezésre kerül és várunk mindenkit szeretettel!

Megértésüket ezúton is nagyon köszönjük. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Kedves Anyukák és Apukák!

A Gyermekleukémia Alapítvány évente térítésmentes 1 hetes nyári tábort szervez leukémiás, daganatos és egyéb vérképzőszervi megbetegséggel-, illetve más krónikus betegséggel élő gyermekek és testvéreik számára 7-től 17 éves korig.

A nyári táborok örök élményt jelentenek minden gyermek számára. Egy ilyen közösségi együttlét alkalmával a gyerekek hasznos tapasztalatokat szereznek, melyek nagy hatással vannak a személyiségfejlődésükre. A táborban kötött új ismeretségek és barátságok révén fejlődik a kommunikációs és kezdeményező képesség is.

A szülőktől külön töltött napok jó hatással vannak a gyermek önállóságára. A közös versenyek, feladatok összekovácsolják a kis csapatot, megtanítják a gyerekeket összefogni, együtt küzdeni és együtt örülni, ezzel pedig javul az önbizalom és az önértékelés is.

A nyári táborok egyik legnagyobb előnye, hogy a gyerekek nem otthon, a négy fal között töltik a vakáció napjait, hanem a szabad levegőn, közösségi környezetben. Az új barátok és ismerősök között töltött, valódi élményeket adó táborok a biztonság és a stabilitás érzését adják a kicsiknek.

HELYSZÍN:

 

 

Balatonlelle

Balatonlelle

IDŐPONT: 2020.07.05 - 11.

Szabad helyek száma:
TÖRÖLVE!

A balatonlellei Kalória üdülő a Balaton déli partján, Balatonlelle szívében a Balaton-part közvetlen szomszédságában helyezkedik el.

  • a vízpart és a gyerekek szállásolását ellátó faházak közötti távolság gyalog mintegy 5 perc, a strand vize lassan mélyülő, belátható
  • az üdülő teljesen körülkerített biztonságos, kertje ápolt
  • a táborban a gyermekek 2-6 ágyas szobák fürdőszobás Kanadai típusú teljesen felújított faházakban laknak
  • az üdülő este kivilágított, zárt parkolóval is rendelkezik.

 

 

JELENTKEZÉS

Felmerülő kérdéseikre örömmel válaszolunk a taborozas@leukemias.hu e-mail címen
és a +36 1 356 2136-os telefonszámon, munkanapokon 9-17 óra között.

Amennyiben tervezi, hogy gyermeke, illetve gyermekei részt vesznek a táborozáson, kérjük, minél hamarabb küldje vissza a jelentkezési lapot, mert a férőhelyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel.

A JELENTKEZÉSI LAP VISSZAKÜLDHETŐ:

  • postai úton: Gyermekleukémia Alapítvány, 1026 Budapest, Pasaréti út 122/A.;
  • e-mailen pdf-ben szkennelve a taborozas@leukemias.hu e-mailcímre;

Ha van olyan család az ismeretségi körében, ahol van érintett gyermek, és szívesen táborozna velünk, kérjük szóljon neki is erről a lehetőségről.

JELENTKEZZEN MINÉL ELŐBB, HOGY NE MARADJON LE!

 

 

FONTOS INFORMÁCIÓK

Mit nyújtunk a táborban?
  • Biztosítjuk, hogy a gyermekek éjjel-nappal felnőtt felügyelet alatt legyenek. 24 órás orvosi felügyelettel, szakképzett segítőkkel, orvosokkal, nővérekkel gondoskodunk a gyermekek vidám nyaralásáról, egészségügyi biztonságáról.
  • Kalandokban gazdag, változatos programot.
  • A tábor teljes időtartama alatt napi 5 alkalommal dietetikus által összeállított egészséges étkezést.
Kik jöhetnek a táborba?
  • Minden leukémiában, daganatos és egyéb vérképzőszervi betegségben, illetve más krónikus betegségben szenvedő gyermek.
  • 7-től 17 éves korig.
  • A gyermekek, ha szeretnének, mindkét táborban részt vehetnek térítésmentesen.
Kell-e fizetni a táborért?
A tábor teljesen térítésmentes, mi biztosítjuk a szállást, a napi 5-szöri étkezést, a változatos programokat, a strandbelépőket, a naptejet. A családnak csak az útiköltséget kell fedeznie.
Hány testvér jöhet a táborba?
A beteg gyermeket 1 (esetleg 2) testvére kísérheti el a táborba, a tábor a testvérek számára is térítésmentes.
Mikor lehet jelentkezni?
A tábori időpontok meghirdetését követően addig, amig a férőhelyek be nem telnek.
Mi kell a jelentkezéshez?
  • Jelentkezési lap (letölthető)
  • A jelentkezési lapot a beteg gyermeknek és a testvéreknek is külön-külön ki kell tölteni!
  • Az utolsó zárójelentés vagy ambuláns lap másolatának csatolása.
Van-e mód a tábor lemondására?
A tábor lemondása kizárólag egészségügyi okból lehetséges orvosi igazolás megküldésével.
Hogyan tudom elérni a gyermekemet?
  • a táborba érkezéskor megadott telefonszámon
  • naponta
  • az étkezések utáni pihenőidőben.
Meg tudom látogatni?
A táborozók és a tábor dinamikája érdekében a látogatási nap kizárólag a táborba érkezés és az elmenetel napja.
Milyen csoportokban zajlanak a táborok?
A táborban egy hét alatt 50 gyermeket táboroztatunk 7-16 éves kor között.
Mit kell hozni a táborba?
  • a különböző időjárási viszonyoknak megfelelő, kényelmes ruházatot,
  • tisztálkodáshoz szükséges dolgokat,
  • külön törölközőt a strandoláshoz,
  • elemlámpát.
A táborban van büfé?
Nincs, gyermeke megfelelő étkezésben fog részesülni naponta 5 alkalommal, ellenőrzött módon.
A táborban készült fotókat meg lehet kapni?
A táborozás során készült fotókat a weblapunkon a szülők számára hozzáférhetővé, letölthetővé tesszük.
 
 

Hogyan segíthet?

Hogyan támogathatja ügyünket?

Még a legapróbb felajánlás is fontos számunkra, hiszen életet menthet!

Kérjük, amennyiben módjában áll, támogassa küldetésünket!

Online adományozáshoz válassza a jobb oldalt található formot, ahol egyszerűen, biztonságosan küldhet adományt Alapítványunk számára. Ez Önnek csak 2 percébe telik, de felajánlásával Magyarország Gyermekonkológiai intézeteit támogatja, valamint leukémiás gyermeket nevelő családok életét változtathatja meg.

Ne feledje, az online adományozás teljesen biztonságos, mindössze néhány adat megadására van hozzá szükség.

Adó 1%: Ments életet!

Gyermekleukémia Alapítvány * Adószám: 18181036-1-41

Ha Ön személyi jövedelemadója 1%-át Alapítványunk számára ajánlja fel, az Önnek ezúttal még apró kiadást sem jelent, a leukémiás gyermekeknek viszont hatalmas segítséget nyújt. Felbecsülhetetlen lenne, ha élne jogával, hogy most Ön dönthet adója felhasználásának egy részéről.

Alapítványunk elsőrendű céljának tekinti, hogy hozzájáruljon a magyarországi gyermekkórházak onkológiai osztályain folyó gyógyító tevékenységhez, valamint a leukémiás gyermekeket nevelő családok anyagi támogatásához.

E célok elérésében ebben az évben számtalan önzetlen magánszemély, illetve cég támogatta adományával alapítványunk munkáját.

Reméljük, céljainkat Ön is támogatásra méltónak találja és segítségünkre lesz e célok megvalósításában. Önzetlen segítsége nagymértékben hozzájárul a leukémiás gyermekek gyógyításához.

Kérjük, támogassa 500 Ft-tal a Gyermekleukémia Alapítványt és a leukémiás gyerekeket! Hívása életet menthet.

Valódi segítség, néhány gombnyomással.

A 13600-as adományvonalon a 11-es kód beütésével gyorsan és egyszerűen támogathatja a Gyermekleukémia Alapítvány munkáját. Minden ilyen hívás 500 forint adományt jelent.

Az adományvonal egész évben, éjjel-nappal hívható mobilszolgáltatótól függetlenül. A beérkező adományok az Alapítvány gyermekleukémia elleni küzdelmét támogatják.<6p>

Sok kicsi sokra megy

A hívások díja azért ilyen alacsony összegű, hogy valóban mindenki csatlakozhasson. Amennyiben lehetősége van többel is segíteni, ne feledje, az adományvonal többször is hívható!

Technikai információk

A 13600-as szám mindegyik mobilszolgáltató (Telenor, T-Mobile, Vodafone) hálózatáról hívható.

  • A számot nem egyben kell tárcsázni: először a 13600-at, majd a kicsengés után kell a 11-est megadni.
  • Az Adhat Vonalat nem lehet használni, ha olyan előfizetésed van, amelyben le vannak tiltva az emeltdíjas és/vagy adományvonalak.
  • A szám csak négy hálózatból hívható: a Telekom vezetékes- és mobilhálozatából, a Telenor, az Invitel és a Vodafone hálozatából.
  • A telefonos adományozás nem mükődik, ha díjtartozásod van.
  • Az adományozáshoz nem kell a körzetszámot tárcsázni.

Mindannyiunkat foglalkoztat az elmúlás gondolata. Nehéz elfogadnunk, hogy eljön a pillanat, amikor majd nélkülünk halad tovább a világ. Ezért jelent sokunk számára megnyugvást a végrendelkezés, mellyel biztonságban tudhatjuk a számunkra fontos emberek vagy akár eszmék jövőjét.

Családtagjai mellet lehetősége van alapítványunk megjelölésére is örökösként, így támogatva a leukémiás gyermekek gyógyulását, és a betegség legyőzése érdekében folyó kutatásokat. Felajánlásával biztos lehet benne, hogy az Ön életének kemény munkája minden kétséget kizáróan jó kezekbe kerül, és változást hoz a jövő nemzedék számára.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kollégánk rendelkezésére áll, hogy bizalmasan megbeszélje Önnel végrendeleti hagyatékát és megválaszolja kérdéseit. További információért küldjön e-mailt az info@leukemias.hu címre, hívja a +36 1 356 2136 telefonszámot.

 
TÁMOGATÁS