„Egy alkalommal Luca szinte elvérzett. Bekerült az intenzívre, ahová engem nem engedtek be. Ő nagyon anyás, és nem tudta elfogadni, hogy nem vagyok ott vele. Ez borzasztó érzés volt számomra, nem mehettem be, nem foghattam a kezét, nem lehettem mellette….”
A 7 éves kis Lucát fiatalkori ízületi gyulladással vitték orvoshoz szülei. Nagyon fájt a lába. Nem állandóan, hanem időszakosan. Néhány napig fájt, aztán elmúlt. A szülei azt hitték, talán mindig megüti a játszótéren, hiszen kora tavasz volt, s rengeteget voltak a szabadban, a jó levegőn. Már másfél hónapja a reumatológián kezelték a kislányt, amikor kiderült, hogy sokkal súlyosabb a baj: Lucának limfoid leukémia van.
Édesanyja a következőképpen meséli: „Azt mondták az orvosok, hogy nincs idő várakozni, rögtön elkezdik a kemoterápiát. Még haza mehettünk, de hétfő éjszaka sürgősséggel vissza kellett vinnünk Lucát a Tűzoltó utcai Gyermekkórházba, mivel életveszélyes állapotba került. Belázasodott, elkezdett vérezni az orra és a fogínye. Nagyon megijedtünk. Addigra már a nyirokcsomók is kijöttek a nyakán, a mája, illetve a lépe 8 cm-el nagyobb lett. Mondhatom azt, hogy utolsó pillanatban kerültünk be a kórházba. Majdnem két hónapig egyáltalán haza sem tudtunk menni, olyan állapotba került Luca a kezelés miatt.”
Milyen mellékhatásai voltak Lucánál a kemoterápiának?
„Az első hónap volt a legnehezebb, amikor a kemoterápia mellett szteroidokat is kapott. Köztudott, hogy daganatos gyerekek kedélyállapota megváltozik, főleg az idősebbeké, akik már értik mi történik velük. A kislányom depressziós lett. Borzasztó nehéz volt neki is meg nekem is.
Emellett Lucának állandóan láza volt, nem tudott lábra állni, csont-bőr lett. A kórházban is csak az elkülönítőben lehetett, nem szabadott kimennie, nehogy valakitől elkapjon bármiféle betegséget, hiszen az végzetes lett volna rá nézve.
Étvágytalan volt, de megpróbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy ne kelljen mesterségesen táplálni, ezért ha megkívánt valamit, azonnal megfőztem neki, a nap bármely szakaszában. Előfordult, hogy éjszaka kérte a csirke szárnyas levest, én elmentem, és örömmel elkészítettem neki.
A 23-ik naptól kezdve a haja is elkezdett hullani. Elmagyaráztam neki, hogy ez szükséges a gyógyuláshoz. Nagyon örültem, mert arra számítottam, rosszul fog reagálni erre, de elmondhatom, hogy jól vette ezt az akadályt. Behívtuk Luca nagymamáját, aki fodrásznő, és megkértük, hogy vágja le szépen a kis unokája haját.”
Melyik volt a legkritikusabb pillanat?
„Egy alkalommal Luca szinte elvérzett. Bekerült az intenzívre, ahová engem nem engedtek be. Ő nagyon anyás, és nem tudta elfogadni, hogy nem vagyok ott vele. Ez borzasztó érzés volt számomra, nem mehettem be, nem foghattam a kezét, nem lehettem mellette. Másnap szerencsére már visszahozták hozzám az osztályra.
Nehézséget okozott a barátok, barátnők hiánya is, de aztán sikerült ott bent új játszótársakat szerezni, akikkel ma is tartja a kapcsolatot. Sokat rajzoltak, beszélgettek, sőt ha jól érezték magukat, szaladgáltak a folyosón az infúziós állványaikkal.
Luca tudja, hogy daganatos beteg. Nekem nem nagyon panaszkodott, de az édesapjának, illetve a nagymamáknak egy párszor elejtett egy-egy olyan mondatot, hogy neki már mindegy, úgy sem fog meggyógyulni.”
Miben tudott Luca segítségére lenni a család többi tagja?
„A férjem, anyósom, illetve a sógornőm sokat segítettek azzal, hogy 1-1 hétre eljöttek a kórházba felváltani engem. Ez nem azt jelenti, hogy én olyankor haza mentem, hanem azt, hogy elmentem 1-2 órára kiszellőztetni a fejem, vagy aludni egy kicsit, aztán mentem is vissza. Az egész család biztatta, illetve biztatja őt, és ő elhiszi, hogy meggyógyulhat.”
Januártól kezdődik egy újabb 6 hónapos kezelés, utána pedig fenntartó gyógyszerek, vitaminok szedése következik.
„A kezelőorvos szerint nehéz lesz ez az időszak, de biztosan állítja, hogy Luca meggyógyul a gyermekrákból . Le fogjuk győzni a még ránk váró nehézségeket, hiszen ez a gyógyulás útja és én hiszem, hogy mi ezen az úton elindultunk, illetve végig járjuk.”
