„Zsófi csak a jó dolgokra emlékezik”

Zsófia idén lesz tizenkét éves, s, mint minden tini, szabadidejében szeret internetezni – azon belül facebookozni –, azonban a tanulást soha nem hanyagolja el.

Az interjút Zsófi édesanyjával, Mariannával készítettük.

„A gyógyszeres kezeléseken túl vagyunk, de meg kell várni az ötéves tünetmentességet. Szeptemberben fog letelni az első év. Hál’ Istennek Zsófi jól van, az eredményei jók. Kéthavonta járunk kontrollra Debrecenbe, amely vérvételből, a máj- és a vesefunkciók vizsgálatából áll” – mondta a Leukemias.hu érdeklődésére Marianna, Zsófi édesanyja.

Zsófi kálváriája 2013-ban kezdődött, amikor márciusban egy vírusfertőzésen esett át. Hiába múlt el azonban a betegség, a kislány mégis egyre fáradékonyabb, sápadtabb lett. A vérvételből látszódott, hogy komoly a baj, majd a debreceni klinikán készhez kapták a diagnózist: Zsófi leukémiás. Másnap megkezdték a kemoterápiás kezelést. Zsófi tisztában volt vele, hogy milyen betegségben szenved, hiszen az anyukája elmagyarázta neki, ezzel is felkészítve őt a rá váró megpróbáltatásokra. Zsófi szervezetét megterhelte a kezelés, egy idő után leállt a májműködése, tüdőgyulladást kapott, többször vesztette el az eszméletét, és intenzív osztályra került.

„Zsófi érdekes módon csak a csak a jóra emlékezik, tehát magára a kemény, nehéz helyzetekre nem. Mint szülők, is próbálunk csak a jóra gondolni, de nem lehet elfelejteni,, amikor nagyon rossz állapotban volt, ő pedig nem beszél a rossz dolgokról. Mint tüske, bennünk van, hogy mi lesz, ha visszaesik.” – folytatta Marianna.

Míg Zsófi és édesanyja kórházban volt, a család otthon maradt másik fele sem volt könnyű helyzetben. A kislány tizenhat éves bátyja autista, számára a megszokott, állandó, változatlan családi környezet elengedhetetlen, így az édesanyja és kishúga hosszú távolléte őt is nagyon megviselte.

Az iskolát Zsófi magántanulóként folytatta a kezelések alatt, tanult a kórházban is, így sikeresen le tudott vizsgázni, jelenleg is kitűnő tanuló. Tavaly szeptemberben már osztályközösségben kezdte az ötödiket. Nagy álma, hogy ügyésznő vagy bírónő legyen, se ennek érdekében szorgosan tanul.

Zsófi egy hatosztályos gimnáziumba felvételizett. Alapítványunk tiszta szívből kívánja, hogy felvételije sikeres legyen, s meg tudja valósítani önmagát!

Zsófia a családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS