Zoltánra még vár egy műtét

Zoltánnál, aki tizenegy éves 2016 szeptemberében diagnosztizáltak rosszindulatú nyirokcsomó-daganatot, azóta azonban már a gyógyulás útjára lépett.

Az interjút édesanyjával, Csillával készítettük.

– 2016 szeptemberében derült ki, hogy Zoltán rákos. Fáradékonyabb lett, tornaórákon egyre kevésbé tudott részt venni. A nyakán megnagyobbodott a nyirokcsomó. Ez alapján a tüdőgyógyász utalt be bennünket a kettes számú gyermekklinikára. Először a sebészetre akartak küldeni minket, de a háziorvos javaslatára az általános ambulanciára mentünk, onnan pedig a hematológiára kerültünk át. Vizsgálatok és nyaki biopszia után kiderült, hogy Zoltánnak rosszindulatú daganatos megbetegedése van, ez a fehérvérsejtek rossz működését jelenti. Szerencsére időben diagnosztizálták nála a betegséget, majd kemoterápiás és szteroidos kezelést kapott. Volt olyan kemoterápiás szer, amire allergiás reakció lépett fel, bedagadt tőle, elájult. Nagyon félt a tűszúrásoktól, az első vérvételtől is elájult.

– Jelenleg rendszeresen, kéthavonta ellenőrzik a hematológián, és még egy műtét is vár rá. A vizsgálatok során kiderült, hogy fent vannak a herék, így le kell hozni őket a herezacskóba. A kéthavi hematológiai ellenőrzésekkel – melyek öt évig tartanak – a probléma kordában tartható, öt év után pedig évente egyszer kell a hematológiai ambulancián megjelennünk.

– A kezelések alatt Zoli próbálta tablettel, játékokkal – főleg Legóval – lefoglalni magát. Vettünk neki egy polcot, ahova csak Legókat tettünk ki neki, nagyon szereti azokat nézegetni és összerakni is. Magántanulóként sikeresen elvégezte a negyediket, szeptemberben pedig elkezdi az ötödiket. Inkább reál beállítottságú, azt mondja mindig, hogy építészmérnök szeretne lenni.

Zoltán családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozzuk.

TÁMOGATÁS