ADÓSZÁMUNK: 18181036-1-41 SZÁMLASZÁMUNK: 11702036-20689775

Nadint vesedaganattal diagnosztizálták

Nadint vesedaganattal diagnosztizálták

A most kétéves Nadint vesedaganattal diagnosztizálták, azonban a gyógyulás útja hosszadalmas.

Az interjút Nadin édesanyjával, Beátával készítettük.

– 2015 novemberében derült ki, hogy Nadin rákos. Véletlenül derült ki, ugyanis ikertestvérével, Aisával együtt elkezdték a bölcsödét, ahol volt egy hányásos-hasmenéses vírus. Elvittem őket háziorvoshoz, aki tapintással diagnosztizált egy kisalmányi duzzanatot. A végleges diagnózist két-három héttel később tudtuk meg. Nadin mindkét veséjében rosszindulatú daganatot találtak. az egyikből tizenhárom, a másikból húsz daganatot operáltak ki.

– Novemberben megkezdték nála a kemoterápiát. Júniusban jutottak el odáig, hogy meg tudták műteni az egyik veséjét, majd augusztusban a másikat. Nagyon sokat voltunk korházban, sok probléma volt. A műtét után derült ki a biopsziából, hogy rosszul reagált a szervezete a kemoterápiára. A daganatos sejtek kilencven százaléka túlélte a kezelést.

– Szeptember végén kapta meg az utolsó kezelést, most jöttünk haza a kórházból. Az mondta a doktornő, hogy most nem is szeretne több kezelést adni. Óriási eredmény, hogy mindkét veséjének a kétharmada megmaradt.

– Nadin fizikailag teljesen jól viselte a kezeléseket, azt leszámítva, hogy kihullott a haja. Külső szemlélő nem mondaná meg azt, hogy hány kemoterápiás kezelésen van túl. Vidám, nevetős kislány, nincs lemaradva a testvéréhez, sem a kortársaihoz képest. Mindig felkészítettem, hogy hova és miért megyünk, fontosnak tartottam neki ezeket elmondani. Volt, hogy kezelések után hányt, vagy aftás (Az afta egy fájdalmas, gyulladásos udvarral körülvett felületes hámhiány, mely nyálkahártyákon jelentkezik) volt a szája, hiszen a kezelések tönkretették a száj nyálkahártyáját, de mindezeket nagyon-nagyon jól viselte. Ez nekem óriási erőt adott, hogy így végig tudtuk csinálni.

Alapítványunk tiszta szívünkből kívánja, hogy Nadin végleg gyógyuljon meg és meg tudja valósítani önmagát.

Nadin családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.