Emilinél méhnyak rákot diagnosztizáltak

Emili egy tündéri kétéves kislány, aki manapság leginkább a rollerezésért, gyurmázásért és festésért rajong.

Az interjút Emili édesanyjával, Petrával készítettük.

– Egy-két héttel első születésnapja után Emilinek hüvelyi vérzése volt. Bevittük a kórházba, ott azt hitték, valamivel megsértette magát, de csináltak egy ultrahangot, ahol rögtön látták, hogy nincs minden rendben. Találtak egy háromszor-négyszer négy centiméteres daganatot. Ekkor derült ki, hogy a kislányomnak méhnyakrákja van. Meg sem várták a biopsziát (A biopszia diagnosztikai eljárás, melynek során apró szövetmintát vételeznek a test meghatározott részéről- a szerk.), mert tudták nagyon jól, hogy milyen daganatról van szó. Emili négyalkalmas kemoterápiás kezelést kapott, ezt követően egy áttéteket megelőző gyógyszeres kezelést. Az első kemoterápiás kezelés után kétszer kapott vérmérgezést, a második után pedig leesett a vércukra, majd egy portcserénk (A Port-katéter abban különbözik a Hickman-katétertől, hogy teljesen a bőr alá helyezik. Ez egy kis fém kazetta gumi felsőrésszel, melyet a mellkas bőre alá ültetnek be. A katéter a bőr alatt, a kulcscsontnál egy vénába, majd a szívhez vezet. Vérvétel vagy transzfúzió esetén a nővér egy tűt vezet a porton lévő gumi felsőrészbe.-a szerk) mivel az előző begyulladt. A negyedik kezelés után bő fél év múlva jött rendbe teljesen a vérképe.

Tavaly novemberben jöhettünk haza, azóta szerencsére nincs nagy baj, leszámítva, hogy folyamatosan hüvelygyulladása van. Reméljük, hamar rendeződnek a dolgok, várjuk a csodát, hogy mikor jön minden rendbe.

Még nem kapta meg a tizenöt hónapos korától kötelező védőoltásait, ezért közösségbe még nem mehet. Viszont a gyulladásai miatt még nem is kaphatja meg az oltásokat. Jelenleg itthon vagyok Emilivel és a nyolchete született kistestvérével, két év múlva pedig mehet óvodába.

Teljesen megváltoztatták a gondolkodásmódomat a történtek. Amiben tudok, én is segítek másokon, például a nem használatos játékokat oda szoktam ajándékozni. Minden kontroll előtt fél az ember, hogy mi lesz. Várjuk az öt tünetmentes évlejártát, hogy végleg gyógyulttá nyilvánítsák.

Emili családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS