ADÓSZÁMUNK: 18181036-1-41 SZÁMLASZÁMUNK: 11702036-20689775

Edina ötéves kora óta küzd a daganattal

Edina ötéves kora óta küzd a daganattal

A 18 éves Edinánál 2005-ben diagnosztizáltak egy, jobboldali agytörzsben elhelyezkedő agydaganatot.

Az interjút Edina édesanyjával, Erikával készítettük.

– 2006-ben volt Edina első műtétje, rá öt évre pedig a második. Másfél évvel ezelőtt harmincalkalmas sugárkezelést kapott, mert újra megnőtt a daganat. Egyik karján könyöktől csuklóig lebénult, a bal lábát pedig erősen húzza. A daganat nem nőtt tovább, jelenleg stagnál, ez egy jó jel. Jelenleg Edinát nem kezelik, viszont háromhavonta járunk a Tűzoltó utcai gyerekklinikára kontrollra. Edina magántanuló, mert a lába nem bírta a lépcsőzést, de ahogy tud, bejár az iskolába. Az első osztályt elvégezte, de a másodikat sajnos újra kellett járnia a sok hiányzás miatt, most újra másodikos. Szerencsére most minden vizsgája sikerült, ennek nagyon örülünk, Edina nagyon szorgalmasan tanul.
Edinának szokott fájni a feje. Mostanság magas a vérnyomása; vizsgálják ennek az okát.

– Az első műtét után gyógytornász járt ki hozzánk. Akkor bizakodó voltam, mert mozgott a bal keze, de akkor már lehetett látni, hogy sorvad a kézfeje, nem tudja használni az ujjait. Bal kezében teljesen el vannak halva az izmok, ami valószínűsíthetően a műtét következménye. Szülőként ezt sosem fogom elfogadni, a nővérem és a barátnőim nyújtanak lelki támaszt, de Edinával is sokat beszélgetünk a betegségéről. Egyedül nevelem, a férjem meghalt, így már nem tudom finanszírozni a gyógytornászt. Edina is nehezen viseli mind fizikailag, mind lelkileg a betegségét, de elfogadta. Amikor kórházban volt és sírtam, ő vígasztalt. Támogat, erősebb, mint én.

Edina családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.