Dávid a gyógyulás útján

A tizenkét éves Dávid sok mindenen ment keresztül, azonban kitartásának és gyógyulni akarásának köszönhetően ma már sokkal jobban van.

Az interjút Dávid édesanyjával, Edinával készítettük.

– Tavaly szeptember 7-én vettük észre, hogy valami nincsen rendben Dáviddal. Elment iskolába, hazajött, azt mondta, hogy tornaórán nagyon megerőltette a vállát. Nem fájt neki, arra gondoltunk, hogy izomláza van. Egyik este azonban odajött hozzám és megkérdezte, hogy mi van a vállán. Egy jókora duzzanatot láttam. Egyből arra gondoltam, hogy beütötte, de a biztonság kedvéért megmutattuk a háziorvosnak. A háziorvos egyből továbbküldött Keszthelyre, ahol vért vettek és ultrahangos vizsgálatot végeztek, ott azonban ilyennel még nem találkoztak, így visszamentünk a háziorvoshoz. Október 15-én Dávidot megműtötték, majd rá egy hónapra lett meg a szövettan eredménye. Az orvos közölte, hogy Dávid rákos. Ezt követően további vizsgálatokat végeztek, melynek során kiderült, hogy hála istennek nincs áttét a szervezetében.

Dávid a műtét után kilenc kemoterápiát és huszonnyolc sugárkezelést kapott. Edina elmondása szerint szervezete nagyon jól reagált a kezelésekre, de közben tizennégy kilót fogyott. Nagyon szeretné, ha fia ismét megerősödne.

– December másodikán kapta az első kemoterápiát, idén júniusban pedig az utolsót. Bízunk benne, hogy június végéig meglesz az ellenőrző MRI-vizsgálat, amely igazolja, hogy a daganat teljesen eltűnt. Dávid nagyon nehezen viselte lelkileg és fizikailag a betegségét, kezelések hatására nyelőcsőgyulladása volt, emiatt nem tudott nyelni. Az utolsó két hónap volt az egyik legnehezebb időszak az életünkben. A mozgáshiány miatt nagyon legyengült a szervezete, most az elsődleges cél, hogy megerősödjék.

– Dávid egy évig magántanuló volt, augusztusban kell osztályozó vizsgát tennie. Bízom benne, hogy szeptembertől vissza tud térni a megszokott közegébe, és nem kell új osztályba kerülnie.

Dávid hobbija a számítógépezés, és alig várja, hogy végre eljuthasson az állatkertbe.

Dávid 2016 óta családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS