Brenda előtt hosszú gyógyulás áll

A tizenegy éves Brenda nagyon szeret olvasni és filmezni. Sajnos ágyhoz kötöttség lévén kevés dolog kapcsolja ki, egyik kedvence a Képes Biblia.

Az interjút Brenda édesanyjával készítettük.

– Bredának CML-leukémiája* volt. Brendának betegsége 2014. február 7-én derült ki. Az elején kizárólag gyógyszeres kezeléseket kapott, aztán tavaly novemberben kiderült, hogy csontvelő-átültetésre van szüksége. Az első sikertelen volt, a második őssejt-transzplantáció – ahol én voltam a donor – nagyon jól. A sejtek nagyon hamar beépültek Brenda szervezetébe.

– Idén márciusban volt a második transzplantáció, májusban haza is mehettünk a kórházból. Júniusban visszakerültünk, mert megfertőződött EBV (Epstein-Barr-vírus )-vírussal, abból pedig agyvelőgyulladása lett. November óta az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban kap különböző kezeléseket. Brenda májusban volt legutóbb otthon. Az orvosok szerint hosszadalmas lesz a gyógyulás.

– Brenda magántanuló. A betegség miatt voltak napok, amikor nem tudott tanulni. Most harmadikos, de a legfontosabb a gyógyulás. Szülőként nagyon nehezen viselem, kegyetlen dolog ezt megélni. Egyedül nevelem a kislányomat, már egy éve táppénzen vagyok. Mellette vagyok minden nap.

Brenda családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

* A krónikus myeloid leukémia egy viszonylag ritka ráktípus: százezer emberből világszerte évente egy-két új esetet diagnosztizálnak. A CML általában a középkorú és az idősebb korosztályt érinti: azok átlagos életkora, akiknél a betegséget diagnosztizálják, ötvenöt és hatvan év között van. A CML ennek ellenére a gyermekeknél és a fiatalabb generációban is előfordulhat: az összes eset nagyjából két százalékát diagnosztizálják gyerekeknél. A CML valamivel gyakrabban érinti a férfiakat, mint a nőket, ennek azonban egyelőre nem ismertek az okai – a szerk.

TÁMOGATÁS