Benedek a gyógyulás útján

Benedek egy élénk hatéves kisfiú, aki imád óvodába járni, szeret dinóival játszani, építeni és autózni.

Az interjút édesanyjával, Renátával készítettük.

– 2015 tavaszán elkezdett mindenféle fertőzéseket elkapni. Egy mandulagyulladás után a nyirokcsomói megnagyobbodva maradtak. Akkor mondta a gyerekorvos, hogy előfordulhat, miszerint egy-egy ilyen fertőzés után duzzadva maradnak a nyirokcsomók. Egy hét múlva készült egy vérkép, amelyben voltak eltérések, de akkor azt gondolták, hogy az antibiotikum okozza ezeket. Voltunk fogorvosnál és fül-orr-gégészeten. Minden vizsgálat negatív lett. Nyáron, egy későbbi vérvételen kiderült, hogy fennáll a leukémia lehetősége.

– Mindig más okát vélték az orvosok Benedek megnagyobbodott nyirokcsomójának. Néha fájt a lába, picit a hasa. Tavaly július óta kap kezelést. Az aktív kezelésen túl van, jelenleg fenntartó gyógyszeres kezelést kap jövő nyárig.

– Jövőre lesz csontvelővétele, melyből kiderül, hogy jó úton halad-e a gyógyulás felé, véglegesen pedig öt év tünetmentesség után nyilvánítják gyógyultnak. Mint szülő, nagyon nehezen viseltem a történteket. Furcsán hangzik, de megkönnyebbültem, hogy végre kiderült, mi a baja. Haragudtam az egész világra, de legalább nem voltam többet kétségek közt.

Benedek családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS