ADÓSZÁMUNK: 18181036-1-41 SZÁMLASZÁMUNK: 11702036-20689775

A 3 éves rákos beteg kislány, Dzseszika története

Dzseszika eleven, vidám kislány. 2011-ben kezdett megváltozni a viselkedése. Fáradékonyabb lett, nehezebben vette a levegőt. A vészjósló jelek arra késztették az aggódó anyukát, hogy kislányával orvoshoz forduljon. A háziorvos eleinte nem gyanakodott semmi komolyra, de mivel nem múltak el a tünetek, elküldte őket szakorvosi vizsgálatra. Itt kiderült, mi okozza a kislány tüneteit: féloldali pulmoblasztómája van. Ez egy szerencsére ritka, ám gyerekeknél jellemző rákos betegség, ami a tüdőben vagy a mellüregben keletkezik. Az orvosok szerint Dzseszika állapota ekkor már annyira súlyos volt, hogy a fél tüdejét szinte teljesen összenyomta a daganat.

A beavatkozás nem tűrt halasztást, a daganatos kislányt azonnal megműtötték. A műtét sikeres volt, a daganatot teljes egészében el tudták távolítani. Az operáció után Dzseszika hosszú ideig lélegeztető gépen volt, oxigént kapott, amivel a daganat miatt összezsugorodott tüdőlebenyét próbálták fejlődésre bírni. A terápia hatására lassan, de fokozatosan helyreállt a kislány tüdeje.

Mint minden daganatos betegség kezelésében, Dzseszikának is felírták a kemoterápiát az orvosok. Az első három kezelést nagyon nehezen viselte. Felsebesedett a szája és a nyelőcsöve, hányinger, étvágytalanság és nagyon erős rosszullét kínozta. Ez így ment 3 hónapig, mígnem a következő kezelésekre a szervezete talán hozzászokott az erős gyógyszerekhez, mert úgy tűnt, kezdi jobban viselni a terápiát, ami végre egy kis megnyugvással töltötte el az aggódó édesanyját. A kórházban töltött idő alatt Dzseszikáékkal pszichológus is foglalkozott, ami az anyuka elmondása szerint igenis sokat segített mindkettőjüknek ebben a nehéz időszakban. Édesanyja szerint nagyon fontos, hogy ilyen helyzetben soha nem szabad feladni, küzdeni kell, mert mindig van remény.

A kemoterápia összesen hét és fél hónapig tartott. Ez alatt az idő alatt Dzseszika összesen kilenc kezelésen esett át. Azóta csak kontrollra kell visszajárnia az orvoshoz, az eddigi eredmények szerint a daganat nem tért vissza. Az anyukája természetes féltéssel viseltetik a kislány iránt, minden tüsszentésnél összeszorul a szíve, nehogy valami baj legyen.  A szülők mindent megtesznek azért, hogy Dzseszika boldog legyen.

A 3 éves kislány igazi kis örökmozgó, vidám kacajjal fedezi fel a körülötte lévő világot. Imádja a Disney rajzfilmeket, és a játékautókat is nagyon szereti. Dzseszikának van egy nagy kívánsága: szeretné, ha egy kis házi játszóteret tudnának neki építeni otthon a szülei.

Azt kívánjuk, hogy végleg gyógyulj meg kicsi lány!

Dzseszika 2012 óta családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.