A leukémia fajtái és jelei: útmutató a szülőknek

A sikeres felépüléshez a korai felismerés mellett az is elengedhetetlen, hogy a leukémia fajtái között különbséget tegyünk.

Annak érdekében, hogy a leukémiás megbetegedések gyógyítására minél pontosabb stratégiát alkalmazhassanak az orvosok, fontos, hogy a leukémia fajtái között különbséget tegyenek. Cikkünkben 7 leukémiatípust és azok tüneteit mutatjuk be, illetve kitérünk arra is, hogy a gyermekeknél mely leukémiafajták a leggyakoribbak.

A sikeres felépüléshez a korai felismerés mellett az is elengedhetetlen, hogy a leukémia fajtái között különbséget tegyünk.

A leukémia fajtái

A leukémiát alapvetően két fő csoportba sorolják, annak függvényében, hogy a rákos átalakulás a csontvelőben vagy a nyirokcsomóban következett be. Ez alapján a leukémia fajtái a következők: mieloid és limfoid. A kategorizáció pedig aszerint halad tovább, hogy a gyorsabb vagy lassabb lefolyású betegséggel áll szemben a beteg. 

Vagyis, ha akut leukémiával küzd, akkor a betegsége hirtelen alakult ki, míg ha krónikus leukémiáról beszélünk, akkor a daganatos elváltozás egy elhúzódó folyamat révén ütötte fel a fejét. Mindezek alapján a leukémia fajtái: akut limfoid leukémia (ALL), akut mieloid leukémia (AML), krónikus limfoid leukémia (CLL), krónikus mieloid leukémia (CML). A négy típuson belül pedig a leukémiás sejtek érettségének függvényében 3 altípust lehet elkülöníteni: krónikus mielomonocitikus leukémia (CMML), Non-Hodgkin limfóma, Hodgkin-kór.

A leukémia fajtái közül a leggyakrabban az akut limfoid leukémia érinti a gyermekeket.

A leukémia fajtái gyermekeknél

A leukémia fajtáinak mindegyike nem feltétlenül érinti a gyermekeket, így az összesen a 7 leukémiatípus közül 4 fordulhat elő leggyakrabban a gyermekeknél. A 15 év alatti gyerekeknél kialakult leukémiás megbetegedések 75%-a az akut limfoid leukémia, míg 15%-át az akut mieloid leukémia teszi ki. Bár az utóbbi főképp felnőttek esetében fordul elő. Emellett a krónikus mielomonocitikus leukémia általában az öt évesnél fiatalabb gyermekek betegsége, a Hodgkin-kór pedig inkább a 15 és az afeletti korosztályt érinti. A non-Hodgkin limfóma minden életkorban megjelenhet, de inkább 75 év felett gyakori, a krónikus mieloid leukémia csak ritkán jelenhet meg gyermekeknél, míg a krónikus limfoid leukémia csak a felnőtteket érinti. Ha a leukémia típusai még részletesebben érdekelnek, akkor olvasd el korábbi bejegyzésünket.

Nemcsak az általános betegségek tünetei, hanem a leukémia fajtái során fellépő szimptómák között is nehéz különbséget tenni.

A gyermekeknél kialakuló leggyakoribb leukémiafajták tünetei 

Összességében a gyermekkori leukémia tünetei nehezen felismerhetőek, hiszen sokszor megegyeznek a gyerekek körében gyakori, kevésbé súlyos betegségek szimptómáival. Ezenfelül a leukémia fajtái szerint is nehéz különbséget tenni a panaszok között, de tegyünk rá egy próbát.

A gyermekeknél leggyakrabban fellépő típus, vagyis az akut limfoid leukémia esetében többnyire a gyengeség, fogyás és az étvágytalanság panaszait észlelhetjük, de vérszegénység, vérzékenység, fájdalmatlanul megnagyobbodott nyirokcsomók, esetleg  a máj megnagyobbodása is kialakulhat.

E betegség általános tünetei a legtöbb ponton megegyeznek az akut mieloid leukémia során fellépő panaszokkal. De azt érdemes kiemelni, hogy ha akut limfoid leukémiáról van szó, akkor gyakrabban fordulnak elő idegrendszeri tünetek, mint például az aluszékonyság, alsó végtag bénulása, változások a viselkedésben, zavartság.

A leukémia fajtái, illetve maga a betegség is csupán részletes orvosi kivizsgálás után diagnosztizálható.

A leukémia fajtái és annak további tünetei a gyermekeknél

A krónikus mielomonocitikus leukémiának a tünetei megegyeznek az akut leukémia szimptómáival, ám e típus esetében nincs tünetmentes stádium, a diagnózist követően gyors állapotromlás észlelhető. Ezzel szemben a krónikus mieloid leukémiának három fázisa van. Ez alapján a kezdeti szakaszban nem okoz panaszokat, csupán egy esetleges szűrővizsgálat vagy vérvétel deríthet rá fényt. Majd később a megnagyobbodott lép, máj, jelentős fogyás, láz, éjszakai izzadás, vérszegénység  utalhat a betegségre. A harmadik fázis már az akut leukémiába való átmenet, itt a beteg állapota hirtelen romlik.

Szintén az általános, más kórképre (pl. megfázás) utaló tünetek lehetnek a  non-Hodgkin-limfóma jelei, mint például a fogyás, éjszakai izzadás, gyengeség, bőrviszketés, láz, hőemelkedés, fáradtság. Ezek mellett már gyanúsabb, és gyakori tünet lehet a tapintható nyirokcsomó. Illetve bizonyos esetekben a máj és a lép megnagyobbodása is észlelhető, előrehaladott állapotban pedig fertőzések, láz, vérszegénység, vérzékenység is kialakulhat. A Hodgkin-kór tünetei megegyeznek a non-Hogdkin-limfómáéval.

A leukémia fajtái és annak tünetei nehezen felismerhetőek, így fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljunk.

Jelenleg nincs ismert módszer a leukémia megelőzésére, illetve szabványosított leukémiaszűrési módszerek sem léteznek; a diagnosztizálásához pedig részletes kivizsgálásra van szükség. Emellett fontos, hogy a fent felsorolt tünetek más, általánosabb betegségek (pl. megfázás, influenza) panaszaival megegyezhetnek, így ezek észlelésénél nem kell a legrosszabbra gondolni azonnal, ám érdemes minél hamarabb felkeresni a háziorvost.

Ha teheted, akkor támogasd a leukémiával és daganatos megbetegedéssel küzdő gyermekek gyógyulását!

TÁMOGATÁS