ADÓSZÁMUNK: 18181036-1-41 SZÁMLASZÁMUNK: 11702036-20689775-00000000

Gyuszika harca a gyermekkori agydaganat ellen: egy 10 éves kisfiú bátor története

Gyuszika, 2024 májusában kapta meg a gyermekkori agydaganat diagnózisát.

2024 májusában egy család élete gyökeresen megváltozott. Gyuszika, a szorgalmas, életvidám kisfiú rettentő diagnózist kapott: agydaganat. Ez a történet azonban nemcsak a betegségről szól, hanem a bátorságról, a család erejéről és arról a hősies küzdelemről, amit egy kisfiú vív nap mint nap azért, hogy újra iskolába járhasson, játszhasson és mosolyoghasson.

A gyermekkori agydaganat első jelei

A gyermekkori agydaganat első tünetei már az első osztályban jelentkeztek, amikor Gyuszika mindössze 6 éves volt. Tanulási nehézségek mutatkoztak nála, a szorgalmas kisfiú egyszer csak képtelen volt haladni az anyaggal. Hiába nem volt semmi probléma a kitartásával, egyszerűen megállt egy ponton. Akkor még senki sem sejtette, mi áll a háttérben.

Az iskola és a család is mindent megtett, hogy segítsen neki. Próbálkoztak különböző módszerekkel, türelemmel, extra gyakorlással. Végül mégis az osztály megismétlése mellett kellett dönteniük. Gyuszika újrakezdte az első osztályt, de a tanulási problémák nem javultak.

Majd egyik napról a másikra járási nehézségek jelentkeztek nála. Járás közben nem tudta koordinálni a mozgását, megbicsaklott, bizonytalan lett minden lépése. Ez volt az a pont, amikor édesanyja tudta: azonnal orvoshoz kell vinnie a kisfiát.

Nyomban MR-vizsgálatra küldték Gyuszikát, és pár órán belül megszületett a szomorú diagnózis. A daganat a beszédért és a mozgásért felelős idegeket nyomta, ez magyarázta a tanulási nehézségeket és a járási problémákat is.

A gyermekkori agydaganat miatti nehézségek az egész családot próbára teszik, de együtt küzdenek a gyógyulásért.

Műtétek sora a gyermekkori agydaganat ellen

A diagnózist azonnali műtét követte. Az orvosok mindent megtettek, de a daganatot nem lehetett teljesen eltávolítani, mivel sajnos nem fértek hozzá teljesen. Ezt a tényt önmagában is nehéz volt feldolgozni a családnak, de a megpróbáltatások még nem értek véget.

A műtétet követő lábadozás időszakában újabb komplikáció lépett fel. Gyuszikánál elzáródás keletkezett az agyban, ami miatt az agyvíz felgyűlt. Újabb azonnali műtétre volt szükség.

A műtétek után Gyuszika a SOTE Tűzoltó utcai klinikájára került, ahol megkezdődött a sugárkezelés. Ez az időszak különösen megterhelő volt a számára. A kezelés alatt kapott szteroidok mellékhatásaként rendszeres dühkitörési, rohamai voltak. A kisfiú a sugárkezelés alatt tüdőgyulladást is kapott, de Gyuszika nem adta fel.

A sugárkezelést követte a kemoterápiás kezelés. Hónapokon keresztül tartott ez a szakasz, amelynek eredményeképpen 2024 augusztusában kapta meg az utolsó kezeléseket. Ez alatt az idő alatt Gyuszika nagyon lefogyott, teljesen elvesztette az étvágyát.

A járása továbbra is bizonytalan maradt, tolókocsival közlekedik. A beszéd is nehezen megy neki, inkább csak rövid szavakkal, tőmondatokkal tud kommunikálni.

Gyuszikát a gyermekkori agydaganattal küzdő kisfiút, LEGO DUPLO-val leptük meg 10. születésnapja alkalmából.

Hét testvér, egy édesanya

A betegség nem csak Gyuszikát viselte meg. A család hét gyermekből áll, akiket édesanyjuk egyedül nevel. A két legnagyobb testvér már elhagyta a családi fészket, de Gyuszika betegsége mindent felborított.

Az elmúlt évben a nagyobb testvéreknek kellett átvenni a felnőtt szerepeket. Ők nevelték és gondozták a kisebb testvéreiket, ők látták el a családot, míg édesanyjuk szinte folyamatosan a kórházban volt, fiával. Gyuszika egyik kisebb testvére különösen nehezen kezelte a helyzetet, iskolai eredményei rohamosan és nagymértékben romlottak.

Gyuszika most már otthon lábadozik, de még sokszor kell kontrollra, ellenőrzésre és kisebb kezelésekre járnia. A látogatást megelőző napon is éppen a kórházból jöttek haza.

Sem a járása, sem a beszéde nincs még teljesen rendben, de szerencsére nagyon bizakodó. Gyuszika nagyon szeretne újra iskolába járni. Most negyedikes lenne, de a betegsége miatt ősszel a 2. osztályt fogja elkezdeni, egyéni tanrendben, gyógypedagógusok segítségével.

2024 augusztusában Gyuszika betöltötte a 10. életévét. Az alapítványunk ez alkalomból egy nagy doboz LEGO DUPLO-val lepte meg. Gyuszika nagyon örült az ajándéknak, és már a látogatás alatt nekilátott összerakni.

Gyuszikát és családját 2025 januárja óta támogatjuk családtámogatási programunk keretein belül, folyamatosan mellettük állva ebben a nehéz küzdelemben. A családtámogatási programunk minden leukémiával és gyermekkori daganatos megbetegedéssel küzdő család számára nyitva áll, akik nehéz helyzetben harcolnak a betegség ellen. Ha teheted, akkor támogasd a gyermekek gyógyulását.