A 7 éves Berci története
Tavaly egy augusztusi napon az óvodából felhívták Berci édesanyját, mert a kisfiúnak nagyon fájt a feje. Nem csoda, hogy a fejfájásra felfigyeltek az óvónők, hiszen Bercinek azelőtt soha semmi baja nem volt. Mire az anyukája odaért, a kisfiú jobban lett, de azért a biztonság kedvéért másnap elvitte háziorvoshoz. A háziorvos azonnal észrevette, hogy baj lehet, […]
A 3 éves Réka, aki legyőzte a leukémiát
Réka mindig is eleven, mozgékony kislány volt, amint megtanult járni, szinte meg sem állt. Egyszer, amikor mezítláb szaladgált, elesett, és beütötte a lábát. Nem volt nagy dolog, kicsit bekékült a lábfeje, de ezután észrevehetően kevesebbet mozgott, hanyagolta a járást. A körzeti orvos megvizsgálta, de nem talált semmi problémát. Pár nap múlva azonban Réka belázasodott, ezért […]
Lili harca a rák ellen
Úgy tűnt, hogy a kis Lili beütötte a vállát, mert egyik napról a másikra erős fájdalom jelentkezett a kislány bal lapockájában. Később a kórházban már az első vizsgálatkor feltűnt, hogy a lapockáján egy csomó található, ami pár nappal azelőtt még nem látszódott. Mindez még 2012 novemberében történt, amikor Lilike még csak 5 éves volt. A […]
A két és fél éves Vilike története
„Úgy éltük meg, hogy ez egy feladat, nem pedig halálos betegség.”-meséli Vilike anyukája. 2012 áprilisában történt, hogy az akkor egy éves Vilike mászás közben leesett az ágyról. Az édesanyja rémülten rohant oda a gyermekhez, attól félt, hogy komolyan megütötte magát. Bár nem tűnt úgy, hogy fájdalmai vannak, az édesanyja mégis elvitte őt az ügyeletre. Az […]
A 7 éves Máté története
Máté egy hét éves kisfiú, akinek születése óta Rubinstein-Taybi szindrómája van, ami egy komplex tünetekkel járó fejlődési rendellenesség. Egyik feltűnő velejárója a beszédkészség hiánya, de előfordulhat tanulási nehézség is. Speciális nevelési igényű gyermekek számára fenntartott óvodába jár. Nem volt tehát gondtalan a család élete azelőtt sem, hogy egy évvel ezelőtt ijesztő tünetek jelentkeztek a kisfiúnál. […]
A 13 éves Márkó története
Még csak négy éves volt Márkó, amikor játék közben egyszer elesett. Hétköznapi dolog, minden gyerekkel megtörténik, nincs is ebben semmi furcsa. Mivel nem érzett komolyabb fájdalmat, gondtalanul játszott tovább. Azonban ezután egy sor furcsa tünet kezdett megjelenni a kisfiúnál. Egy héttel az eset után bedagadt a sípcsontja, ekkor az orvos kenőcsöket és lúdtalpbetétet írt fel […]
A 4 éves Dorina küzdelme a leukémiával
A pici Dorina nagyon szépen fejlődött, gondtalanul cseperedett egészen két éves koráig. 2012. szeptember havában hirtelen megváltozott minden. A kislánynak semmi étvágya nem volt, még inni sem akart semmit. Ezek miatt olyan hirtelen gyengült le, hogy egyből ágynak esett. Siettek is vele a szülei a gyermekklinikára. A kórházi vizsgálatok alapján fertőzésnek diagnosztizálták a kislány betegségét, […]
A két és fél éves Lilike története
Lilike még annyira pici, hogy nem is érti igazán, miért fordult fel körülötte teljesen a világ. Tavaly, év elején úgy tűnt, hogy valamilyen influenzaszerű betegséget kapott el. A torokfájás nem múlt el, sőt, megdagadtak Lilike nyirokcsomói. Ekkor haladéktalanul be kellett vinni a kislányt szakorvosi vizsgálatra, ahol később csontvelőminta-vétel is történt. Ez után derült ki, hogy […]
A 17 éves kamaszlány, Rebeka története
2012. október végén Rebekának elkezdett fájni a feje. A fájdalom tartósan és folyamatosan fennállt, később pedig éjszakai hányinger is társult hozzá, ezért Rebekát az édesanyja orvoshoz vitte. A lány nemrég kapott szemüveget, ezért még az a lehetőség is szóba került, hogy ez a változás okozza a fejfájást. A szemorvos viszont semmi jelét nem találta annak, […]
A 7 éves Lili története
Minden nagyon hirtelen történt, mégis nagyon pontosan emlékszik vissza a részletekre Lili édesanyja. 2011 márciusában egy szombati napon az akkor még csak 4 éves kislány belázasodott. Még aznap többször is megjárták az ügyeletet, de nem derült ki, hogy mi a baja Lilinek, ezért hazamentek. Estére nyilallni kezdett a kislány hasa, és apró, pöttyszerű bevérzések is […]