„Hál’ Istennek, Bence szépen fejlődik és javul az étvágya”

A most két és fél éves Bencének 2014 őszén diagnosztizálták a máján található daganatot, majd egy év tünetmentesség után kiújult a betegsége. Édesanyja, Beáta Bence betegségéről adott interjút. „2014.szeptember 18-án derült ki, hogy Bence rákos. Koraszülött volt, hat hónapra született, sok probléma volt a hasával, a beleiből egy nagyobb szakaszt el is kellett távolítani. Később […]
Mónika vissza szeretne menni az iskolába

A tizenegy éves Mónika szeretné a hétköznapi iskolások életét élni, azonban erre még jövő szeptemberig várnia kell.
Nikoletta második győzelme a rák felett

Nikoletta kilenc éves, hétfőn megy először iskolába; azonban senki nem gondolná róla, hogy másodjára küzdött meg ezzel a szörnyű betegséggel. Niki édesanyját, Margarétát kérdeztük. Niki kálváriája 2011-ben kezdődött, amikor a nyaka bedagadt, ezt követően nem sokkal készhez kapták a diagnózist: rákos. A kislány négy sikeres kemoterápiás kezelésen esett át. Eltelt három tünetmentes év, majd az […]
Lilla már óvodába szeretne járni

A 2012-ben született Lilla igazi örökmozgó kislány. Imád trambulinozni, rohangálni, festeni, rajzolni, színezni és mindent, ami hercegnős. Édesanyját, Szilviát kérdeztük. – Mikor derült ki, hogy Lilla rákos? – 2013-ban, amikor – mivel rég volt kivizsgáláson – elvittem háziorvosi vizsgálatra. Amúgy addig minden rendben volt nála, nagyon ritkán volt beteg. A doktornő kitapintotta a máját, másnap […]
András, aki hősiesen küzdött mindvégig

A 16 éves Andris jelenleg kórházban fekszik. Transzplantálták. Édesanyjával folytatott beszélgetésből az is kiderült, hogy alig várja, hogy kikerüljön a steril boxból és motorozni tanuljon… Andris kálváriája 2012-ben kezdődött, amikor csillapíthatatlan hőemelkedés és köhögés jelentkezett. A köhögésre köptetőszirupot, a lázra pedig antibiotikumot kapott, azonban egyik tünet sem akart csillapodni, sőt, a láza még emelkedett is. […]
A kreatív egyéniség: Lili

Az ötödikes Lili édesapja megrendítő őszinteséggel mesélt lánya 2006-ban diagnosztizált betegségéről és családjuk széteséséről. – Mikor vették észre, hogy Lili beteg? – Nem vettük észre. Nem tudtuk. Mindig volt egy fedőbetegség: torokgyulladás, mandulagyulladás, ezek elfedték a valódi problémát. A gyerekorvos sem tudta, hogy más irányba kellene kutakodni, s hogy miért nincsen rendben az immunrendszere. Mikorra […]
Gergő meg akar gyógyulni

Gergőnél 2015 nyarán diagnosztizáltak agydaganatot, az 5 éves kisfiú azonban tántoríthatatlan: meg akar gyógyulni. Édesanyja jól emlékszik arra a napra: „Június 12-én diagnosztizálták. Előtte egy hónapig fájt a feje, lázas volt és sokat hányt. 12-én volt CT- és MR-vizsgálat, ahol kiderült, hogy agydaganata van a kisfiamnak. Aznap meg is műtötték, szövettant vettek tőle. Gergő egy […]
24 millió forint a gyermekonkológiai hálózatnak
Kiemelkedő nagyságúnak számító civil forrás, 24 millió forint az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítványtól a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermek leukémia gyógyítására Budapest, 2015. november 18. Ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy 1500 – 2000 daganatos gyermek küzd az életéért. Bár a daganatos gyermekbetegségek […]
Luca története

Luca életvidám, harmadikos kislány. Kedvenc időtöltése a babáival való játék, a zenehallgatás és a tánc. A kicsi lány felvette a harcot a leukémiával… Luca állapota jelenleg kiváló, igaz a kritikus öt évből még csak egy év telt el. Szeptemberben kezdte a harmadik osztályt, a matematika kivételével eddig minden tantárgyból jól vette az akadályokat. Édesanyja elmondása […]
Milán, aki sosem adja fel

A 10 éves Milán édesanyja megrendítő őszinteséggel mesélt fia rákos megbetegedéséről, és arról, hogy soha nem szabad feladni. Milán állapota 2015 januárjában fordult kritikussá. Aluszékonyságra, fejfájásra és hányásra panaszkodott. Egy szegedi korházba került, ahol napokon belül kézhez kapták a diagnózist: agydaganata van. Édesanyjának nem volt ideje feleszmélni, 6-án került be kisfia a kórházba, 9-én már […]