József kezelései hamarosan véget érnek

A tizenhat éves Józsefnél leukémiát diagnosztizáltak, szerencsére már a gyógyulás útjára lépett, de rögös út vezetett idáig. Az interjút édesanyjával, Marcellával készítettük. – Októberben leépült a gyerekem, kezdte elveszíteni az öntudatát. Ekkor kerültünk be a szolnoki kórházba, onnan az intenzívre, aznap pedig föl is vitték a Tűzoltó utcai gyerekklinikára. Az életéért harcoltak. Megkaptam a diagnózist: […]
Viviennél kiújult betegsége

Vivien októberben lesz három éves. Két éve diagnosztizálták ALL-lel. Az ALL egy, a vérképzőrendszerből kiinduló rosszindulatú betegség, melyben a fehérvérsejtek éretlen, normális, védekezsre még nem képes formái felszaporodnak, és a csontvelőben a normális véralkotó sejteket termelő sejtek működését visszaszorítják. Ezért a vérben a normálisan jelenlévő sejtek eltűnnek és helyüket leukémiás sejtek foglalják el. Az interjút […]
Csenge újra iskolába szeretne járni

A most tizenegy éves Csengénél rákot diagnosztizáltak, azonban pozitív hozzáállásának és kitartásának köszönhetően mára jó irányban halad a teljes gyógyulás irányába. Az interjút Csenge édesapjával, Péterrel készítettük. Hogyan derült ki, hogy Csenge rákos? – Fájlalta a hasát, azt mondta, tompa fájdalmai vannak. Párszor elmentünk a körzeti orvoshoz, de nem jutottunk előrébb. Bevittem a Heim Pál […]
Viktória táncolni szeretne

Az interjút Viktória édesanyjával, Emesével készítettük. Mikor derült ki, hogy Viktóriának csont daganata van? – Nem voltak tünetei, ezért is volt furcsa. 2016. január végén egyik nap nagyon beduzzadt az alkarja. Azt hittük, meghúzódott a karja. Bevittük a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol megröntgenezték. A röntgen sem zúzódást, sem törést nem mutatott, így már akkor daganatra […]
Panna egy életvidám pozitív személyiség

A tizenegy éves Panna nagyon nyitott kislány, aki hamar beilleszkedik aktuális közegébe, senki nem mondaná meg róla, hogy legyőzött egy szörnyű betegséget. Az interjút édesanyjával, Anitával készítettük. – Először féléves korában volt epilepsziás rohama, amit gyógyszerekkel jól kontrolláltak. Később már nem lehetett elérni rohammentességet, napi nyolc-tizenkét rohama volt. Egy MRI-vizsgálat alkalmával derült ki, hogy elváltozást […]
Ramóna boldog, hogy újra járhat óvodába

Az interjút Ramóna édesanyjával, Irénnel készítettük. – Tavaly január 10-én diagnosztizálták Ramónánál a leukémiát. Belázasodott, majd az arcán halvány rózsaszín foltok jöttek ki. Elmentünk egy vizsgálatra, valamint vérvételre, mert azt hittük, vérszegénység lehet a gond. A háziorvos ki is jött hozzánk még azon a héten, hogy be kell vinni Ramónát a hematológiára, a sürgősségire, Debrecenbe. […]
Krisztián informatikus szeretne lenni

Az interjút Krisztián édesanyjával, Krisztinával készítettük. – Krisztián 2006. március 11-én besárgult, másfél napot töltött el kékfény (A vérben megjelenő magasabb bilirubin szintet fototerápiával is lehet kezelni. A terápia során az újszülöttet kék fény alá helyezik. Az eljárás a kék fénynek azt a hatását használja ki, melynek segítségével a bilirubin vízoldékony formává alakul át, és […]
Mária küzdelme

A tizennyolc éves Máriánál tavaly nyáron diagnosztizáltak rákot, azóta túl van a kemoterápián és az őssejt-átültetésen. Az interjút Mária édesanyjával, Máriával készítettük. – Tavaly július elején felduzzadt Mária jobb arcürege. Elmentünk orvoshoz, ahol megnézték CT-n. Akkor polipra, vagy cisztára gyanakodtak. Felkerültünk Pestre teljes kivizsgálásra, ahol biopsziát vettek az arcüregből, pajzsmirigyből, gerincfolyadékból és a medencelapátból. (A […]
Krisztián a gyógyulás útján

Az interjút Krisztián édesanyájával, készítettük. – Egy vérvételből derült ki, hogy nagyobb a baj. Krisztián nagyon sápadt volt és sokszor elesett, nem bírt állni. Elvittem a háziorvoshoz, kértem egy kivizsgálást. A háziorvos Miskolcra küldött minket tovább, merthogy nagy volt a baj. Ott kiderült, hogy Krisztián leukémiás. Egyből bent tartottak minket a kórházban. Egyik bajból cseppentünk […]
Richárd legyőzte a pajzsmirigydaganatot

A tizenhét éves Richárdnál tavaly tavasszal diagnosztizáltak pajzsmirigydaganatot. Az interjút Richárd édesanyjával, Beátával készítettük. – A nyakán vettük észre egy kitüremkedést, olyan volt mintha struma (a pajzsmirigy megnagyobbodása – a szerk.) lenne. Kisvárdában nincsen gyermekpajzsmirigy osztály, így átkerültünk Nyíregyházára, ahol mintát vettek a pajzsmirigyből, a szövettan azonban rossz híreket hozott: carcinomát (a pajzsmirigy rosszindulatú daganatos […]