Tavaly április környékén kezdődtek Ádám egészségügyi problémái. Nagyon gyakran lebetegedett, megfázásos tünetei voltak, rettentően fáradékonnyá vált, a reggeli fölkelés után egy órával már újra aludt. Egy idő után pedig a lábát is fájlalni kezdte. Ilyen körülmények között már az óvodába járás is hamarosan lehetetlenné vált.
Már sokadszorra látogattak el a háziorvoshoz, mire kaptak egy beutalót vérvizsgálatra. Egy nap múlva már hívták is őket a kórházból, hogy azonnal menjenek be. Ahogy megérkeztek, behívta őket egy orvos, és elmondta, hogy Ádám leukémiás. Kemoterápia, gyógyulási esély, hajhullás és hasonló szavak hangoztak el, mindeközben a kisfiú anyukája fülében csak ez csengett: leukémia.
Hogy milyen érzés megtudni, hogy a gyermekünk beteg, azt nem lehet elmondani. Erre akkor jön rá az ember, amikor a tényekkel szembesül.
„Én mondhatni majdnem egy hónapon keresztül szinte magamon kívül voltam… Egy csomó dologra nem emlékszem. Az biztos, hogy már az első találkozáskor felkészítettek minket a legrosszabbra.” – meséli a történteket Ádi édesanyja. „Ahogy bementünk a kórházba, nekünk már ott is kellett maradnunk. Az első három hétben folyamatosan bent voltunk.”
Ádám szerencsére elég jól viselte a kemoterápiát, nagyon ritkán fordult elő, hogy komplikációk merültek fel. Láb- és fejfájáson kívül nem voltak komoly panaszai. Hányinger sem gyötörte. Összesen nyolc hónapig tartott a kezelés, ezután Ádámot hazaengedték, mára a portnak a helye is begyógyult.
Mivel egy évet kihagyott a betegsége miatt, most újra óvodába jár. A fenntartó kezelést még folytatni kell, szerencsére ez sem okoz gondot, mert nem viseli meg túlságosan Ádám szervezetét. Ránézésre már nem is látszik rajta, miken ment keresztül, és a plusz óvatosságot leszámítva ugyanúgy éli a mindennapjait, mint a többi hasonló korú kisfiú. Háromhetente kell visszajárni kontrollra, a következő december 30-án lesz.
„Azért még mindig nagyon óvatosak vagyunk. Ha egy picit köhög, vagy megváltozik a hangja, ha úgy tűnik, hogy esetleg meg van fázva, vagy esetleg a többi gyerek beteg, akkor már nem engedjük el az óvodába.” – meséli az anyuka.
Ádám hihetetlenül jó természetű kisfiú, bár sok megpróbáltatáson ment keresztül, alig panaszkodott ezen idő alatt. A kórházban nagyon hiányolta 10 éves nővérét, akivel nagyon sok időt szoktak együtt tölteni. Ádi nagyon szeret focizni és legózni, ha pedig nagy lesz, akkor tűzoltó, katona vagy orvos szeretne lenni.
Ádám betegségének kezdetekor az édesanyja, aki egyedül neveli a két gyermeket, gyesre ment, és sajnos a munkahelyére már nem várják vissza. Nagy segítség lenne, ha a lakóhelyükhöz közel tudna munkát találni.
Szívből kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg, és egészséges, boldog életet élhessen!
Ádi 2014. október 1. óta családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.
