Mária küzdelme

A tizennyolc éves Máriánál tavaly nyáron diagnosztizáltak rákot, azóta túl van a kemoterápián és az őssejt-átültetésen.

Az interjút Mária édesanyjával, Máriával készítettük.

– Tavaly július elején felduzzadt Mária jobb arcürege. Elmentünk orvoshoz, ahol megnézték CT-n. Akkor polipra, vagy cisztára gyanakodtak. Felkerültünk Pestre teljes kivizsgálásra, ahol biopsziát vettek az arcüregből, pajzsmirigyből, gerincfolyadékból és a medencelapátból. (A biopszia egyszerű eszközökkel [tűvel, fecskendővel] elvégezhető, nem túl nagy behatolással járó orvosi művelet. Ha sikerül a pontos helyét megtalálni a vizsgált elváltozásnak, akkor sok diagnosztikus értékű sejt vizsgálható a kenetben. A szövettani vizsgálat egy adott szervet alkotó sejtek összességét vizsgálja, az eljárás során metszet készül, amit a patológus mikroszkóp segítségével elemez. Ez a módszer pontosabb, mivel nagyobb behatolást jelent a testbe, mint egy citológiai vizsgálat, viszont mivel a diagnózisalkotás is több ideig tart, általában később lesz eredménye – a szerk.) Egy hét múlva kiderült, hogy Mária rákos, ezt követően a Heim Pál Gyerekkórházból átküldtek minket a Tűzoltó utcai gyerekklinikára. Július 25-én megkezdték a kemoterápiás kezelést, utána pedig sugárkezelést kapott. Március elején pedig őssejtátültetésen vagyunk túl. Jobb az állapota, habár a nyálkahártyái fellazultak, fájt a torka, nem volt étvágya, sokat hányt. Most már lehet, hogy leveszik az infúziót, mert az étvágya is visszajött. Sok bizonytalanság előtt állunk, nem tudjuk mi lesz. A daganat szerencsére szépen összement. Szóba került további kemoterápiás vagy műtét.

– Szülőként nagyon nehéz. El vagyok keseredve, mert nem tudjuk, meddig tart ez az egész. Otthon nincsen, aki segítsen, Mária bátyja egyedül van otthon, ő dolgozik. Muszáj vagyok a lányommal lenni, lelkileg támogatni.

– Mária jelenleg magántanuló, ősszel nem tudta elkezdeni az iskolát.

Mária családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS