„Hál’ Istennek, Bence szépen fejlődik és javul az étvágya”

A most két és fél éves Bencének 2014 őszén diagnosztizálták a máján található daganatot, majd egy év tünetmentesség után kiújult a betegsége.

Édesanyja, Beáta Bence betegségéről adott interjút.

„2014.szeptember 18-án derült ki, hogy Bence rákos. Koraszülött volt, hat hónapra született, sok probléma volt a hasával, a beleiből egy nagyobb szakaszt el is kellett távolítani. Később lázas lett, egyből arra gondoltak az orvosok, hogy valami komolyabb probléma lehet vele. Az MRI- a vizsgált során a szervek működéséről nyerhető pontosabb információ- kimutatott a máján egy foltot, ezt követően a SOTE- gyerekklinikájára küldtek minket, ahol kemoterápiát kapott, majd megműtötték: sikeresen eltávolították a máján elhelyezkedő daganatot. Bence egy évig tünetmentes volt, majd egy decemberi kontrollvizsgálaton kimutatták, hogy ismét májrákos. Januárban újra műtötték, most márciusig kemoterápiás kezelést kap” – mondta Beáta.

„A második kemoterápiás kezelés kicsit jobban megviselte, mint az előző, de most is a babakocsiban játszik; jól viseli. Ezt az ember soha nem tudja elfogadni. Itt, Pesten egyedül vagyunk, kaptam baba-mama szobát, így éjjel két emelettel lejjebb van nálam, napközben pedig vele vagyok” – folytatta Bence mamája.

Bence imád játszani, Beáta fejlesztőórákra is jár vele. Elmondása szerint a betegség ellenére szépen fejlődik. A sokáig étvágytalansággal küzdő kisfiút a műtét óta mintha kicserélték volna, jóízűen eszik.

Tiszta szívből kívánjuk Bencének, hogy végleg gyógyuljon meg, és soha többé ne kelljen szembenéznie ezzel a szörnyű betegséggel!

Bence 2016 óta családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.

TÁMOGATÁS