T. Miklós története

6 évvel ezelőtt derült ki, hogy Miklós daganatos betegségben szenved: rosszindulatú agydaganata van. Mindennapos fejfájás, hányás jellemezte az akkor 7 éves rákos kisfiú mindennapjait. Az óvodából szépen elballagott a többi kis társával együtt, de csupán csak 3 hétig lehetett első osztályos.

Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek, a panasz okát nem holmi vírus vagy szemészeti probléma okozza, hanem valami sokkal komolyabb baj.

Hogyan kezdődött Miklós gyógyítása?

„Amint felállították a diagnózist, rövid időn belül megműtötték Őt. Sajnos teljesen nem tudták eltávolítani a daganatot, ezért szükségessé vált a kemoterápia, illetve a sugárkezelés. Megkezdték az első blokk kemoterápiát, amit elég jól viselt. A későbbiekben adódtak nehézségeink, amikor Miklós szervezete teljesen legyengült és képtelenné vált a védekezésre. Állandó bélgyulladása volt, ezzel sokat szenvedett. 4-5 hónapig is bent voltunk a kórházban egyhuzamban. A teljes kezelés 1 éven át tartott, miután áttértek a sugarazásra. Ez sokkal nehezebbnek bizonyult, a fejére, illetve a gerincére kapta. Előfordult, hogy nem bírta, ezért le kellett álljanak, az orvos szerint Miklós nem bírta volna ki. 25 kg-ról lefogyott 12-re, gyomorszondát ültettek be neki, ami bent volt 2 évig. Azóta is maradandó károsodásai vannak, nem eszik szinte semmit, megundorodott a húsoktól, a főzelékektől, a gyümölcstől. Alig tudom rávenni, hogy legalább egy kis levest vegyen magához.

Közben a kisfiamnak volt egy lábtörése, ám kiderült, a lábában is van egy jóindulatú daganat.

A kórházban töltött idő alatt mi hiányzott a legjobban Miklósnak?

„Az édesapja. Mivel mi eléggé messze lakunk Budapesttől, én voltam a fiammal éjjel-nappal, a férjem meg csak hétvégenként jöhetett fel a munkahelye miatt. Olyankor természetesen 2 napig együtt voltak, de Miklós sokat emlegette, hiányolta az édesapját.

Természetesen elszakadt a barátaitól, osztálytársaitól is, akik többé nem érdeklődtek felőle. Ez nagyon bántotta Őt. Az unokatestvérei sem keresték meg, sem otthon, sem a kórházban. Szomorúak vagyunk emiatt, de nincs mit tenni. Hogy gyerekek közelében lehessen, én szoktam átvinni a szomszédba, ahol vannak játszótársak. Olyankor nagyon boldog. Szóval mi, a szűk család, -beleértve a nagymamát is- próbálunk neki mindent megadni, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben.”

Miklós hogyan élte meg ezt ahelyzetet?

„Mondhatom, felnőttként kezelte az első pillanattól, pedig még csak 7 éves volt. Az Idegsebészeten a doktor úr elmondta neki, mi vár rá. Tudta, hogy először megműtik, majd következnek a kezelések, amelyek nagyon nehezek lesznek. Tehát Ő mindennel tisztában volt, és nagyon komolyan állt hozzá.

Mielőtt vitték műteni, odament hozzá az orvos, közölte vele, hogy most elviszik kivenni a fejéből a tumort. Ránk nézett, és azt mondta: anyukám ne sírjatok, én tudom, hogy mi van a fejemben, de meg fognak gyógyítani, én érzem, hogy ebből meggyógyulok.

Természetesen voltak mélypontok is, amikor lemondott mindenről, úgy érezte, ebből már nem fog felépülni, de bíztattuk és mellette álltunk, ami sokat segített neki, és talpra állt.

Ma már nem igazán beszélünk a rákos betegségről, nem szereti feleleveníteni azt az időszakot. Kezelésekre sem kell járnunk, viszont ellenőrzésekre muszáj gyakran elmenni. Bízunk benne, hogy a fiam túl van a nehezén. Tudom, hogy jó kis őrzője van, ezért vagyok nyugodt.

Kitartást kívánok a jelenleg beteg gyermekeknek. Higgyék el, ki lehet ebből gyógyulni, csak hinni kell benne, és a családnak a gyerek mellett kell lenni.”

Miklós 2012 óta családtámogatási programunkban vesz részt, amely programot az adó 1 százalék felajánlásokból finanszírozunk.